| 1. | És mondának a próféták fiai Elizeusnak: Íme, ez a hely, ahol nálad lakunk, igen szoros nekünk; |
| 2. | Hadd menjünk el, kérlek, a Jordán mellé, hogy mindenikünk egy-egy fát hozzon onnét, hogy ott valami hajlékot építsünk magunknak, amelyben lakjunk. És monda: Menjetek el! |
| 3. | És monda egy közülük: Nyugodj meg rajta, és jöjj el a te szolgáiddal! És monda: Én is elmegyek. |
| 4. | És elméne velük. És menének a Jordán mellé, és ott fákat vágtak. |
| 5. | És történt, hogy mikor egy közülük egy fát levágna, a fejsze beesék a vízbe. Akkor kiálta és monda: Jaj, jaj, [édes] uram, pedig ezt is kölcsön kértem! |
| 6. | És monda az Isten embere: Hová esett? És mikor megmutatta neki a helyet, levágott egy fát, és utánadobta, és a fejsze feljött a [víz színére]. |
| 7. | És monda: Vedd ki! És kinyújtván kezét, kivevé azt. |
| 8. | Szíria királya pedig hadat indított Izrael ellen, és tanácsot tartván az ő szolgáival, monda: Itt meg itt lesz az én táborom. |
| 9. | És elkülde az Isten embere az Izrael királyához, mondván: Vigyázz, ne hagyd el azt a helyet, mert ott akarnak a szíriaiak betörni! |
| 10. | És elkülde az Izrael királya arra a helyre, amelyről neki az Isten embere szólott és őt megintette volt, és vigyázott magára nem egyszer, sem kétszer. |
| 11. | És felháborodott ezen a szíriai király szíve, és összegyűjtvén az ő szolgáit, monda nekik: Miért nem mondjátok meg nekem, ki tart közülünk az Izrael királyával?! |
| 12. | Akkor monda egy az ő szolgái közül: Nem úgy, uram, király, hanem Elizeus próféta, aki Izraelben van, jelenti meg az Izrael királyának a beszédeket, amelyeket te a te titkos házadban beszélsz. |
| 13. | És monda: Menjetek el, és nézzétek meg, hol van, hogy utána küldjek, és elhozassam őt. És megjelenték neki, mondván: Íme, Dótánban van. |
| 14. | Akkor lovakat, szekereket és nagy sereget külde oda, akik elmenének éjjel, és körülvevék a várost. |
| 15. | Felkelvén pedig jókor reggel az Isten emberének szolgája, kiméne, és íme, seregek vették körül a várost, és lovak, és szekerek. És monda neki az ő szolgája: Jaj, jaj, [édes] uram, mit cselekedjünk? |
| 16. | Felele ő: Ne félj! Mert többen vannak, akik velünk vannak, mint akik ővelük. |
| 17. | És imádkozott Elizeus, és monda: Oh, Uram, nyisd meg, kérlek, az ő szemeit, hadd lásson! És megnyitá az Úr a szolga szemeit és láta, és íme, a hegy rakva volt tüzes lovagokkal és szekerekkel Elizeus körül. |
| 18. | És mikor [azok] hozzá lementek, könyörgött Elizeus az Úrnak, mondván: Verd meg ezt a népet vaksággal! És megveré őket vaksággal az Elizeus kívánsága szerint. |
| 19. | És monda nekik Elizeus: Nem ez az út, sem ez a város; jertek el énutánam, és ahhoz a férfiúhoz vezetlek titeket, akit kerestek. És elvezeté őket Szamariába. |
| 20. | És mikor bementek Szamariába, monda Elizeus: Oh, Uram, nyisd meg ezek szemeit, hogy lássanak! És megnyitá az Úr az ő szemeiket, és látának, és íme, Szamaria közepében voltak. |
| 21. | Az Izrael királya pedig, mikor látta őket, monda Elizeusnak: Vágván vágassam-e őket, atyám? |
| 22. | És monda: Ne vágasd! Le szoktad-e vágatni azokat, akiket karddal vagy kézívvel fogsz el? Adj nekik kenyeret és vizet, hogy egyenek és igyanak, és elmenjenek az ő urukhoz. |
| 23. | És nagy lakomát szerzett nekik, és miután ettek és ittak, elbocsátá őket. Ők pedig elmenének az ő urukhoz; és ettől fogva többé nem jöttek a szíriai portyázó csapatok az Izrael földjére. |
| 24. | És lőn ezek után, hogy Benhadád, Szíria királya összegyűjté egész seregét, és felment, és megszállotta Szamariát. |
| 25. | És igen nagy ínség lett Szamariában, mert addig tartották megszállva a várost, míg egy szamárfej nyolcvan ezüst, és egy véka galambganéj öt ezüst lett. |
| 26. | És mikor az Izrael királya a kőfalon széjjeljára, egy asszony kiálta őhozzá, mondván: Légy segítséggel, uram, király! |
| 27. | A [király] monda: Ha nem segít meg téged az Isten, hogyan segítselek én meg? A szérűről vagy a sajtóról? |
| 28. | És monda neki a király: Mit akarsz? Monda az: Ez az asszony azt mondta nekem: Add ide a te fiadat, hogy együk meg őt ma, az én fiamat pedig holnap esszük meg. |
| 29. | És megfőztük az én fiamat, és megettük őt. Mikor azután másnap azt mondtam neki: Add ide a te fiadat, hogy azt is együk meg, ő elrejté az ő fiát. |
| 30. | Mikor pedig hallotta a király az asszonynak beszédét, megszaggatá az ő ruháit, amint a kőfalon járt, és meglátta a nép, hogy íme, alul zsákruha van az ő testén. |
| 31. | És monda: Úgy cselekedjék velem az Isten és úgy segéljen, ha Elizeusnak, a Sáfát fiának feje ma rajta marad! |
| 32. | Elizeus pedig ott ült az ő házában, és együtt ültek vele a vének. És elküldött [a király] egy férfiat maga előtt. Mielőtt azonban hozzá jutott volna a követ, monda [Elizeus] a véneknek: Látjátok-e, hogy az a gyilkos hogyan küld ide, hogy a fejemet vétesse? Vigyázzatok, hogy mikor ideér a követ, zárjátok be az ajtót, és szorítsátok meg őt az ajtóban: íme, az ő ura lábainak dobogása követi őt. |
| 33. | És mikor még így beszélne velük, már a követ leérkezett hozzá, [és nyomában a király], és monda: Íme, ilyen veszedelem származott az Úrtól, várjak-e még tovább az Úrra? |