Jób negyedik védekezése: barátaitól meg nem értetve Istennek panaszolja nyomorúságát

1. Felelt pedig Jób, és monda:
2. Efféle dolgokat sokat hallottam. Nyomorult vigasztalók vagytok ti mindnyájan!
3. Vége lesz-e már a szeles beszédeknek, avagy mi ingerel téged, hogy [így] felelsz?
4. Én is szólhatnék úgy, mint ti, csak volna a ti lelketek az én lelkem helyén! Szavakat fonhatnék össze ellenetek; csóválhatnám miattatok a fejemet;
5. Erősíthetnélek titeket [csak] a számmal és ajkaim mozgása kevesbítené [fájdalmatokat].
6. Ha szólnék is, nem kevesbednék a keserűségem; ha veszteglek is, micsoda távozik el tőlem?
7. Most pedig már fáraszt engem. Elpusztítád egész házam népét.
8. Hogy összenyomtál engem, ez bizonyság lett; felkelt ellenem az én ösztövérségem is, szemtől szembe bizonyít ellenem.
9. Haragja széttépett és üldöz engem. Fogait csikorgatta rám, ellenségemként villogtatja felém tekintetét.
10. Feltátották ellenem szájukat, gyalázatosan arcul csapdostak engem, összecsődültek ellenem.
11. Adott engem az Isten az álnoknak, és a gonoszok kezébe ejte engem.
12. Csendességben valék, de szétszaggata engem; nyakszirten ragadott és szétzúzott engem, céltáblává tűzött ki magának.
13. Körülvettek az ő íjászai; veséimet meghasítja és nem kímél; epémet a földre kiontja.
14. Rést rés után tör rajtam, és rám rohan, mint valami hős.
15. Zsákruhát varrék az én [fekélyes] bőrömre, és a porba fúrtam be az én szarvamat.
16. Orcám a sírástól kivörösödött, szempilláimra a halál árnyéka [szállt];
17. Noha erőszakosság nem tapad kezemhez, és az én imádságom tiszta.
18. Oh, föld, az én véremet el ne takard, és ne legyen hely az én kiáltásom számára!
19. Még most is íme, az égben van az én bizonyságom, és az én tanúim a magasságban!
20. Csúfolóim a saját barátaim, azért az Istenhez sír fel az én szemem,
21. Hogy ítélje meg az embernek Istennel, és az ember fiának az ő felebarátjával való dolgát.
22. Mert a kiszabott esztendők letelnek, és én útra kelek, és nem térek vissza.
23. Lelkem meghanyatlott, napjaim elfogynak, vár rám a sír.