Intés egyetértésre, az Úrban való örömre, imádkozásra és minden jóra

1. Annak okáért, szerelmes atyámfiai, akik után úgy vágyakozom, ti én örömöm és én koronám, ekképpen álljatok meg az Úrban, én szerelmeseim!
2. Evódiát intem, Sintikhét is intem, hogy egyenlő indulattal legyenek az Úrban!
3. Igen, kérlek téged is, igaz szolgatársam, légy segítségül ezeknek, mint akik az evangélium dolgában együtt viaskodtak velem, Kelemennel is, és ama többi munkatársaimmal, kiknek nevei [fölírvák] az életnek könyvében.
4. Örüljetek az Úrban mindenkor; ismét mondom, örüljetek!
5. A ti szelídlelkűségetek ismert legyen minden ember előtt. Az Úr közel!
6. Semmi felől ne aggódjatok, hanem imádságotokban és könyörgésetekben minden alkalommal hálaadással tárjátok fel kívánságaitokat az Isten előtt,
7. És az Istennek békessége, mely minden értelmet felülhalad, meg fogja őrizni szíveiteket és gondolataitokat a Krisztus Jézusban.
8. Továbbá, atyámfiai, amik csak igazak, amik csak tisztességesek, amik csak igazságosak, amik csak tiszták, amik csak kedvesek, amik csak jó hírűek; ha van valami erény és ha van valami dicséret, ezekről gondolkodjatok,
9. Amiket tanultatok is, el is fogadtatok, hallottatok is, láttatok is éntőlem, azokat cselekedjétek; és a békességnek Istene veletek lesz.

Az apostol köszönete a filippibeliektől vett jótéteményért

10. Felette igen örültem pedig az Úrban, hogy immár valahára megújultatok az énfelőlem való gondviselésetekben; mely dologban gondoskodtatok is, de nem volt alkalmatok.
11. Nem hogy az én szűkölködésemre nézve szólnék; mert én megtanultam, hogy azokban, amelyekben vagyok, megelégedett legyek.
12. Tudok megaláztatni is, tudok bővölködni is; mindenben és mindenekben ismerős vagyok, a jóllakással is, az éhezéssel is, a bővölködéssel is, a szűkölködéssel is.
13. Mindenre van erőm a Krisztusban, aki engem megerősít.
14. Mindazáltal jól tettétek, hogy nyomorúságomban részesekké lettetek!
15. Tudjátok pedig ti is, filippibeliek, hogy az evangélium [hirdetésének] kezdetén, mikor Macedóniából kimentem, egyetlen egyház sem volt részes velem a kölcsönös adásban és vevésben, csak ti egyedül:
16. Mert [már] Tesszalonikában is, egyszer is, másszor is küldtetek nekem szükségemre.
17. Nem mintha kívánnám az ajándékot, hanem kívánom azt a gyümölcsöt, mely sokasodik a ti hasznotokra.
18. Megkaptam pedig mindent, és bővölködöm; beteltem, vévén Epafróditustól, amit [küldöttetek], mint kedves, jó illatot, kellemes, tetsző áldozatot az Istennek.
19. Az én Istenem pedig be fogja tölteni minden szükségeteket az ő gazdagsága szerint dicsőségesen a Krisztus Jézusban.
20. Az Istennek pedig és a mi Atyánknak dicsőség mindörökkön-örökké! Ámen.

Befejezés és áldás

21. Köszöntsetek minden szentet a Krisztus Jézusban! Köszöntenek titeket az atyafiak, akik velem vannak.
22. Köszöntenek titeket minden szentek, mindeneknek felette pedig a császár udvarából valók.
23. A mi Urunk, Jézus Krisztusnak kegyelme legyen mindnyájatokkal! Ámen.